Csilla és Dani a tökéletes példája annak, hogyan lehet pályakezdőből lépésről-lépésre sikeres vendéglátós szakember.

A fiatal pár karrierje a Balaton-partról indult, ahol az egyik partnerünknél szakmai tapasztalatot gyűjthettek, mint báros és felszolgáló. A téli szezonban Csilla lehetőséget kapott, hogy gyakornokként kipróbálja magát, az ausztriai Raurisban. A következő lépést már közösen tették meg, sikeres interjút követően a német-tengerparton egy négy csillagos resortban gazdagították tapasztalataikat és fejlesztették nyelvtudásukat.
Folytatásként a hajós karriert fontolgatták, ahol sikeres interjút követően, szembe kellett nézniük azzal, hogy szezon közepén már nehézkesen megoldható a közös hajóra kerülés. Egy idő közben érkezett ausztriai állásajánlatra nem tudtak nemet mondani. Csilla és Dani folyamatosan követték tanácsainkat, velünk együtt mérlegelve hozták meg döntéseiket és szorosan együttműködve jutottak el idáig.
Jelenleg egy nívós négy csillagos osztrák hotelben dolgoznak, hamarosan pedig bor-kurzuson vesznek részt, hogy elmélyítsék tudásukat a borok világában.
Csilla következő terve, hogy ősszel németből nemzetközileg elismert nyelvvizsgát tegyen, Dani pedig gasztronómiai ismereteit szeretné elmélyíteni, hogy karrierjét később a konyhában építhesse tovább.

További sok sikert kívánunk nektek! Viel Glück!
FS-Team